fotókiállítás
Helyszín: Gúta, Városi Művelődési Központ
Megnyitó: 2013. október 30., szerda, 19:00
Megtekinthető: 2013. november 8-ig.
Szervező: hellóGúta Polgári Társulás
A hellóGúta Polgári Társulás 2013. október 30-án, szerdán, a gútai művelődési központ Libresso termében tárja az érdeklődők elé az Életatlasz című kiállítást, amelyen ismert irodalmi történetek jelenetei láthatóak gútai helyszíneken, gútai és Gútához kötődő emberek részvételével.
A tárlat 34 fotót tartalmaz, ami 13 tematika köré csoportosítva mutatja be az élet valamennyi aspektusát ismert irodalmi művek jeleneteinek megidézésével. Olyan ismert irodalmi történeteket láthatnak gútai kivitelezésben, mint a Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk, Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek, Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi, vagy Jane Austen: Büszkeség és balítélet, Victor Hugo: Nyomorultak, Joseph Heller: A 22-es csapdája, A.A.Milne: Micimackó, George Lucas: Csillagok háborúja, illetve David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője, Lyman Frank Baum: Óz, a nagy varázsló, Božena Slančíková-Timrava: Ťapákovci, Hans Christian Andersen: A császár új ruhája, Biblia: Jelenések könyve. Az egyes témákhoz az adott műből vett idézet is tartozik.
Az Életatlasz c. kiállítás az immár nyolcadik évfolyamába lépő Gútai Színházi és Kulturális Napok egyik kísérőrendezvénye.
A fotótémák bizonyos sorrendben történő csoportosítása egy új történetet kibontakozását teszi lehetővé. Az Életatlasz tehát az élet bemutatása a kilátástalanságtól egészen a reményig. Célja elgondolkodtatni az embereket, alternatív életszemléletet kíván bemutatni és cselekvésre ösztönözni, az egyén életének meghatározó tettekre serkenteni az arra fogékonyakat.
A projektben több mint 70 ember vett részt, kicsik, nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt, azaz négy nemzedék (4G) összefogásával jött létre. A négyévesektől egészen a 60 év felettiekig széles a paletta. Az élet valamennyi területét mutatja be a gyermeki léttől kezdve a kamasz lázadáson és nonkonformizmuson át egészen az időskor dilemmájáig. A történetek a mese, a fantázia, a sci-fi, a romantikus, a kaland és az erotikus regényekből kaptak hagyományos ugyanakkor újszerű megközelítést.
„Az egyik legnagyobb kihívás a rendezés során annak kitalálása volt, hogy miképpen lehet az ismert és közkedvelt irodalmi művek egyes jeleneteit gútai környezetben megvalósítani.”
– mondta el Borka Roland, a kiállítás ötletgazdája, aki szerint ez nem egy hagyományosan vett tárlat, egyfajta kisvárosi közösségi installáció.
Forró Tibor, a hellóGúta Polgári Társulás elnöke ezzel kapcsolatban elmondta:
„Tenniakaró lelkes fiatalokból álló társulásunk örömmel állt a kezdeményezés mellé. Több alkalommal is szerveztünk a művelődés és olvasás létjogosultsága mellett kiálló akciókat. Megemlíthető a Könyvrehívás akciónk, ami a helyi Billiard Clubbal karöltve minden év első hónapjaiban szervezzük, lényege, hogy ingyen teát kapnak a klubba érkezők, akik beleolvasnak egy-egy könyvbe. Valamint nagy sikernek örvendett tavasszal azon igyekezetünk, hogy a helyi önkormányzat valamennyi képviselőjét beírattattuk a városi könyvtárba. Másik ezzel kapcsolatos tevékenységünk a tavaszi és nyári hónapokban megvalósuló első PhotoWalk akció, amelyre több mint egy tucat fotós érkezett, hogy lencséjén keresztül bemutassa Gútát. Lényegében a Könyvrehívás és a photowolk akciók művészi összekapcsolása ötletével keresett meg minket Borka Roland, hogy a két akciót ötvözve létrehoznánk egy művelődést ösztönző és a város turisztikai látványosságait is bemutató fotósorozatot, amit aztán speciális kiállítás keretében tárnánk az érdeklődők elé. Nagy öröm számunkra, hogy a mintegy fél éves munkát igénylő ügyhöz több mint hetvenen csatlakoztak és érezték maguknak a projektet.”
Mottó: „Egység a sokféleségben”
Az Életatlasz az élet sokféleségét mutatja be.
„Nemcsak egy egyszerű fotókból álló kiállítási anyagot terveztem, hanem idézetekkel megspékelve egy történetet, az élet történetét, meséljük el. A mai világban rendkívül népszerűek a fotók idézetekkel, s ezt a divatot kihasználva gondoltam közelebb hozni az emberekhez a kiállításon szereplő anyagot. Történetét tekintve a reményvesztettség és kiábrándultság és halál gondolatával foglalkozó történettől kezdve az egyes életkorokban fontos és meghatározó életállomások valamint az időskor végelszámolása után eljutunk a vigaszig és reményig. Azt gondolom, szellemi táplálékként a mai világban leginkább erre van szükség. Az Életatlasz az élet valamennyi területét bemutatja, míg a halált egy egészen más felfogásban, egy új élet alternatívájaként ábrázolja. Minden elképzelhető életterületről merít és az adott korosztály érdeklődését kiváltó művekből válogat, így valóban mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább közelebb állót. Célja gondolkodásra serkenteni az embereket, és hogy a saját életük jobbá tételéhez igenis cselekvő hitre van szükség, legyen az a hit az eszményekben, a barátságban és a szerelemben, hit az álmaink megvalósításában, hit önmagunkban és hit az életben. Nem áll ki egyetlen állítás mellett sem, a közönségre hagyjuk, mit vesz ki belőle. Ez a kiállítás a szeretet, az élet és az emberség ünneplése.”
– tette hozzá Borka Roland.
A fotókat egy fiatal és tehetséges fényképész, Karasz Viktor készítette. Az alig húszéves fiatalember korábban csak szabadidejében fotózott, a maga és közvetlen környezetének szórakoztatására. Számára rendkívül sok hozadéka volt a projektben való részvétel, remek tanulási és fejlődési lehetőségnek tartja, ahol nemcsak szakmailag, de személyiségileg is sok tapasztalatot szerzett. „Ez a projekt számomra új kihívás volt. Soha korábban nem csináltam ilyet, ezért izgatottan és kíváncsian álltam a feladat elé. Bár sok részletre már a tervezés korszakában odafigyeltünk, azonban az élet hozott néhány váratlan helyzetet, amit aztán a pillanat töredéke alatt kellett megoldani. Rendkívül ösztönző és inspiráló volt. Elmondhatatlanul sok élménnyel gazdagodtam és hálás vagyok érte.” – nyilatkozta a projekt fotósa. A projekt kapcsán egy rövid werkfilm is készült, amely a különböző munkafázisokat mutatja be, és a kész videót nemcsak a tárlat megnyitóján kerül levetítésre, hanem elérhetővé válik a világhálón is. A képeket elsősorban fizikai formájukban lehet megtekinteni, ezzel is próbáljuk ösztönözni az embereket, hogy látogassanak el a kiállításra. A kiállításra került fényképek utómunkálatait az nDesign vezető grafikusa, Tóth “jjb” Péter végezte. Az Életatlasz című tárlatot november 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Szólj hozzá